ROTARY CLUB TRIESTE-NORD

Triesztben élő és Budapesten dolgozó klubtársunk, Salusinszky Gyula jóvoltából vettük fel a kapcsolatot 2007-ben olasz barátainkkal. A trieszti klub patinás, régi klub, az észak olasz gazdasági és politikai életben jelentős szerepet betöltő tagsággal. A klub vezetése kiemelten fontosnak tartja a Közép-Európai gondolat ápolását, kézenfekvő tehát az RC Budapest-Tabánnal létrejött kapcsolat. Testvérklubjuk az RC Ljubljana és az RC Klagenfurt is.

Első látogatásunkra 2008 márciusában került sor, amely viszonzására néhány hónappal késõbb került sor Budapesten. 2008 októberében a ljubljanai és a klagenfurti klubbal együtt megnéztük Trieszt egyik legnagyobb látványosságát, a Barcolana vitorlásversenyt és vízi népünnepélyt. Ekkor írtuk alá a testvérklub megállapodást is.

Több közös projektben is résztvettünk: az RC Trieste Nord, az RC Venezia, az RC Lubljana és az RC Budapest-Tabán az északolasz districttel közösen orvosi segédeszközöket ajándékozott az az Associazione De Banfield, idősekkel foglalkozó szervezetnek. A Water for Food program keretében pedig a klub zimbabwei tevékenységét segítettük.

Klubunkat 2008 óta többször vendégeskedett Triesztben. A látogatásokat olasz barátaink 2009 november elején, Villányban, 2013-ban pedig Budapesten viszonozták. Ekkor vendégül láthattukvolt Giuliano Cecovinit is, az RC Trieste Nord tagját, az olaszországi Rotary 2013–2014. évi kormányzóját.

http://www.rotarytriestenord.it

ROTARY CLUB UELZEN

Egy korábban Magyarországon tanult rotarista fogorvos Mark-Arne Vossbein, az RC Uelzen tagja 2007-ben megkereste klubunkat és felajánlotta támogatását projektjeinkhez. A kapcsolatfelvételt 2007 júniusában az RC Budapest-Tabán tagjainak németországi látogatása követte.

Német barátaink 2008 tavaszán az RC Budapest City által szervezett hagyományos gálaestre jöttek először Budapestre. Ekkor került sor a testvérklub megállapodás aláírására. Meglátogatták a klubunk által támogatott Tudor műhelyt, amely részére pénzbeli támogatást nyújtottak.

A kölcsönös látogatások azóta is folytatódtak, az élő kapcsolat fennmaradt. Utoljára 2013-ban láthattuk vendégül német barátainkat.

https://uelzen.rotary.de

ROTARY CLUB BRAC

Klubunk 2006-ben vette fel a kapcsolatot a horvátországi szigeten működő RC Brac klubbal. A klub létszáma kicsi, de remek baráti társaság, jó programokkal. Minden évben megrendezik az International Tennis Fellowship of Rotarians amatőr teniszversenysorozat horvátországi versenyét, a Rotary Bol Open-t.

2006 októberében nagy létszámban vettünk részt az általuk által szervezett olivaszüreten. A következő év júniusában klubunkat 4 versenyző képviselte a 2007-es Rotary Bol Open-en. Nem nyertünk, viszont ez alkalommal aláírtuk alá a testvérklub megállapodást. Októberben braci barátaink résztvettek a klubunk által szervezett jótékonysági koncerten. Másnap Matolcsy Sára (RC Budapest-City) vendégeként meglátogattuk az Etyeki Kúria borászatot.